Bábel tornya

Portugál népmese

Élt egyszer egy halász, volt három leánya. Egy napon, amikor a tengerből kihúzta a hálóját, nagyon nehéznek találta, de nagy ámulatára csak egy óriási hal feküdt a hálóban.

Amikor ki akarta emelni a halat, még jobban elcsodálkozott, mert az megszólalt:

-     Hozd el nekem a legidősebb leányodat, különben soha többé nem fogsz halat és egész életedben szerencsétlen leszel.

    A halász nagyon szomorúan tért haza és mindent elmesélt leányának. A leány azonnal kész volt vele menni, nem akarta, hogy az apja szerencsétlen legyen őmiatta. A halász elvitte a leányát a halhoz; a következő napokon, amikor halászott, mindig megjelent ugyanaz a hal és kérte a halász másik két leányát is.

    A hal mindhárom leányt megkapta és nagy gazdagságot juttatott a halásznak. Ha néha puszta kedvtelésből kivetette hálóját, csakis ő fogott halat.

    Nem sokkal ezután a halász fiúgyermek apja lett. A kicsi gyorsan nőtt és hamarosan ifjúvá serdült. Már gyerekkorában hallott róla, hogy apja a gazdagságát leányai eladásából szerezte.

A fiatalember e szavakkal állt az apja elé:

-       Gyermekkorom óta hallom, hogy volt három nővérem, és apám eladta őket cserébe

ezért a gazdagságért.

    Apja ekkor elmesélte a történetet, a fiú pedig elhatározta: elmegy és megkeresi őket. Apja hasztalan próbálta lebeszélni, a fiú ragaszkodott elhatározásához.

    Rengeteget gyalogolt, s egyszer csak három verekedő legény került útjába. Szétválasztva őket, megkérdezte, miért veszekednek?

-       Fivérek vagyunk és nemrégen elvesztettük apánkat, aki ezt a csizmát, ezt a köpenyt és

ezt a kulcsot hagyta ránk örökségül. Mindenikünk a csizmát szeretné, ezért kaptunk hajba – hangzott a válasz.

A halász fia érdeklődött, mire valók ezek a dolgok, és azt a választ kapta, hogy a csizma bárhová elviszi gazdáját, a köpeny láthatatlanná teszi viselőjét, a kulcs pedig mindenféle zárat kinyit.

A fiú azt mondta, megvásárolja a tárgyakat. A fivérek beleegyeztek, tengernyi pénzt kaptak, és így véget ért a veszekedésük. A fiú azonnal felhúzta a csizmát és így szólt:

-       Csizma, vigyél legidősebb nővérem házához.

Így is lett. Száraz lábbal átkelt a tengeren és megpillantott egy roppant gazdag palotát.

Nővére azonnal megjelent előtte; megcsodálta a jövevényt és megkérdezte, kicsoda, meg hogyan került ide:

-       Fivéred vagyok – válaszolt a fiú.

-       De nekem nem volt fivérem.

-       Amikor apánk eladott téged, még nem volt, mert én azután születtem.

A lány nagyon örült a hírnek, de aggódott is:

-       Én a Halkirály felesége vagyok, és ha ő itt talál, még megöl téged.

-       Ne aggódjál, néném, magamra terítem köpenyemet és láthatatlanná válok.

   A Halkirály hazaérkezett és nagy zajjal belépett feleségéhez. A lány elmesélte neki, hogy itt járt a fivére, de ő elbújtatta, mert félt, hátha a férje megöli. A Halkirály azt mondta, nagyon szeretné megismerni a fiút, nem fogja bántalmazni.

   A fiú előjött, és a király így szólt hozzá:

-       Elmehetsz és ha valami bajba kerülnél, mondd: tűnj elő, Halkirály!

A fiú e szavakkal hagyta el nővére házát és mondta:

-       Csizmám, vigyél a középső nővérem házához.

Így is lett. Ott minden éppen úgy történt, mint a másik nővérénél, azzal a különbséggel, hogy a ház ura a Rozmárkirály volt; a király ordítozva tért haza és búcsúzóul egy nagy halat adott a fiúnak e szavakkal:

-       Ha bajba kerülsz, szólíts engem!

Azután a fiú a legfiatalabb nővéréhez ment, aki a Madárkirály felesége volt. Ott éppúgy történt minden, mint a másik nővéreinél.

A Madárkirály búcsúzóul egy tollat adott szárnyából a fiúnak és lelkére kötötte: ha bajba kerülne, csak hívja őt.

   A fiú örült, hogy találkozott nővéreivel és sok ajándékot kapott tőlük. Elhatározta, hogy visszatér apjához.

Útközben azonban eltévedt, és hosszú bolyongás után egy hatalmas tornyot pillantott meg.

Kérdezte, miféle torony az. Azt a válaszolták neki:

Ez a Bábel tornya itten,

Ki idejön, rab lesz itt benn.

A fiú kíváncsiságtól hajtva, így szólt a csizmájához: - Vigyél engem a toronyba.

Abban a pillanatban ott találta magát. És mekkora volt megdöbbenése, amikor szeme elé tárult a ragyogó termeket megtöltő tengernyi kincs!

   Ment, mendegélt, egyre járta a termeket, egyszer csak egy csodaszép kisleányra bukkant.

A kisleány rendkívül boldogan a fogadta a jövevényt és azon nyomban belé szeretett.

A fiú kérdezte, mit csinál itt, a leány pedig így válaszolt:

-       Már hosszú ideje, varázslat révén kerültem a toronyba. Egy örökösen jajgató

öregember van itt velem, néha olyan rettenetesek a fájdalmai, hogy az ember szíve megszakad.

     A fiú tanácsára a kisleány – bár félt – odament az öreghez és megkérdezte, miért szenved.

Az öreg, akit még nagyobb félelem fogott el, ilyen szavakkal válaszolt:

-       Elmesélek neked mindent, mert látom, érdekel a sorsom, és tudom, hogy az égvilágon

senki sem tud behatolni  ebbe a toronyba. A tengerben van egy nagy láda: amiatt kell szenvednem. Ha csak egy halacska is hozzáér a ládához, olyan szörnyű fájdalmakat érzek, hogy inkább a halált választanám, és mégsem akarok meghalni.

   A láda belsejében egy nagy hal úszik, a halban egy oroszlán van, az oroszlánban egy madár, a madárban pedig egy tojás.

Ha ezt a tojást a homlokomon széttörik, meghalok; de amíg a tojás idejutna, olyan sokat kellene szenvednem, hogy nagyon félek a haláltól.

   A leány mindezt elmesélte a fiúnak, az meg azonnal a láda keresésére indult, hogy magához vegye tartalmát.

Ehhez felhasználta sógorai segítségét is. A ládát a három fivértől vásárolt kulccsal nyitotta fel.

Megszerezte a tojást, ott termett az öregnél és odavágta a homlokához. Az öregember eközben akkorákat ordított, hogy ég és föld beleremegett.

    Az öregember meghalt, a fiú feleségül vette a leányt, és hazavitte apjához.

Azután hazahozta nővéreit is, és mindnyájan és együtt éltek nagyon gazdagon és nagyon boldogan.

Fordította: Boglár Lajos