A kályha meg a fal közötti sötét résben, ahol a háziasszony a seprűt, a lapátot, a sulykolót tartja, élt egy Peziza nevű árva koboldlányka.
Egyetlen barátja volt széles e világon, Circur, a tücsök. Ő is a kályha mögött lakott, két tégla között a hasadékban. Koboldok megélnek eleség nélkül, de hogy Circur mivel táplálkozott, az már valóságos rejtély. Talán beérte a frissen sült kenyér illatával, egy szem liszttel, amit a léghuzat sodort arra, egy csepp nedvességgel, amit a levegő hordozott. Akárhogyan is, Circur sohasem panaszolta Pezizának, hogy éhes vagy szomjas volna. Egész nap szunyókált. Este bezzeg annál éberebben ciripelte meséit, sokszor akár egész éjszakán át.
Peziza nem ismerte édesapját, a Lantuch nevű koboldot. Édesanyja, Pastida, jómódú család leánya volt, és beleszeretett Lantuchba. Sokat mesélt Pezizának a kályhán túli világról, meg a rokonaikról, az ördögfiakról, lidércekről, manókról, akik mind kisebb-nagyobb kópéságokat művelnek. Ám ha a kobold egész életét a kályha mögött tölti, édeskeveset tud a világ soráról, és Peziza ugyancsak kíváncsi teremtés volt – ezt a tulajdonságát alkalmasint szüleitől örökölte.
Míg Circur végtelen meséit cirpelte, Peziza koboldkalandokról álmodott.
Peziza néha megkérdezte Circurt, milyen is a külvilág, amire barátja így felelt:
- Anyámtól tudom, hogy odakint csupa bú és baj minden. Hideg szél fúj, gonosz teremtmények falják fel egymást.
- Akkor is szívesen megnézném. – mondta sóvárogva Peziza -, hogy mit művelnek odakint az ördögfiak.
És a sors pontosan ezt tartogatta a számára.
Egy nap hatalmas kalapálás-kopácsolás támadt. Megremegett a kályha, hullott a törmelék. Peziza rémülten röpdösött ide-oda. A házigazda elhatározta, hogy átrakatja a kályhát. Egész nap folytatódott az éktelen lárma, és a két barát szorosan összebújt egészen estéig. Amikor a falnak is kihullott egy darabja, Circur felkiáltott:
- Ha ki nem szabadulunk, végünk lesz!
Találtak egy repedést, amelyik kivezetett a külvilágba. Kimásztak, és a ház udvarán találták magukat. Fák, bokrok között álltak a zöld gyepen. Peziza is, Circur is életében először jutott ki a szabad ég alá.
De gyönyörű is a külvilág! Végtelen ég, rajta hold és csillagok!
Harmat telepedett mindenre. Ezernyi tücsök cirpelt. Szakasztott úgy húzták, ahogyan Circur.
- Lyukat ások magamnak – mondta Circur -, mert ha felkel a nap, nem maradhatok idekint.
- Engem is óva intett anyám a naptól – bólintott Peziza.
- Csakhogy nekem nemigen alkalmas búvóhely a földbe ásott lyuk. Amott látok egy odvas fát. Napközben majd ott időzöm.
- Az a legfontosabb, hogy ne veszítsük el egymást – jelentette ki Circur. – A fád gyökerei mellett ások magamnak lyukat.
És haladéktalanul neki is látott. Munka közben így szólt Pezizához:
- Amíg nyár van, nem is olyan veszedelmes a külvilág. De a tél keserves a tücsöknek. Hideg van, és valami hó nevű dolog lepi a földet. Kevés tücsök éli túl a telet.
- Nem haragszol, ha egy kicsit körülnézek, amíg dolgozol? – kérdezte Peziza.
- El fogsz tévedni.
- Nem szállok messzire. Megismerem ezt a fát. Magasabb, mint a többi.
Circur figyelmeztette Pezizát, ne kóboroljon el nagyon.
A kíváncsi Pezizának azonban még nem volt kedve megtelepedni az odújában.
Fűtötte a vágy, hogy megismerje maga körül azt a sok-sok új dolgot.
Elröppent, és egy tetőre szállt. Nem is sejtettem, hogy ilyen jól tudok repülni, gondolta. Egyszer csak meghallotta, hogy valaki szólítja. A hang irányába nézett, és meglátott egy szélkakason kapaszkodó koboldot. Peziza ugyan más koboldot nem ismert, mint az édesanyját, de első pillantásra tudta, hogy ez a kobold fiú.
Két pár szárnya volt és áttetsző szarva.
- Mi a neved? – kérdezte a koboldfiú.
Pezizának meglepetésében egy pillanatra elakadt a szava.
- Peziza – szólalt meg végül.
- Peziza? Az enyém meg Paziz.
- Igazán? Nem viccelsz?
- Miért viccelnék? Így hívnak. Talán rokonok vagyunk. Gyere, repüljünk.
Paziz leszökkent a szélkakasról, és a tetőn át Pezizához bukfencezett. Elrugaszkodott, Peziza meg szállt utána, és maga is csodálkozott, hogy nem fél.
Árnyalakok népesítették be az éjszakát: lidércek, manók, koboldok. Az egyik a kéményen táncolt, a másik az ereszcsatornán szánkázott, a harmadik a szélkakast használta körhintának, a negyedik egy lámpaoszlopra kapaszkodott. Paziz olyan sebesen szállt, hogy Peziza beleszédült, de nem maradt le mellőle.
Rétek, erdők, folyók, tavak, tanyák, városok maradtak el alattuk.
És röptükben Paziz várromokról, rozoga szélmalmokról, elhagyatott házakról mesélt.
Hogy mekkora a világ! Hogy milyen különös az éjszaka! Milyen végtelen az országút!
Peziza úgy érezte, örökké bírna szállni – de tudta, hogyha a kakas kukorékol és felkel a nap, a koboldnak el kell rejtőznie. Meg aztán már Circur is hiányzott.
- Hol vagyunk? – kérdezte. – Remélem, meg fogom ismerni a fámat.
- Van itt fa épp elég – jegyezte meg Paziz.
- Igen, de vár rám Circur barátom, a tücsök.
- Miféle barátság ez? Egy kobold meg egy tücsök?
- Mindig együtt voltunk. Nem is tudnék nélküle élni – felelte Peziza.
- Hát jó. Visszaviszlek oda, ahonnan indultunk.
Egész idő alatt igen sebesen szálltak, de hazafelé még annál is sebesebben.
Peziza álmában sem képzelte, hogy létezik ilyen okos, ilyen bátor kobold, mint Paziz.
Ő bezzeg nem a kályha meg a fal között, egy sötét résben töltötte az életét!
Mindennap máshol hajtja a fejét nyugovóra. Éjszaka pedig arra kóborol, amerre a kedve tartja. Sok barátja van mindenfelé.
Végre megpillantották a tetőt, amelyen korábban találkoztak, és Peziza ráismert a közeli fára. Mekkora volt azonban a meglepetése, amikor földet érve azt látta, hogy Circur nincs egyedül! Egy másik tücsök volt vele. Circur is társra talált, és az új tücsök segített megásnia az otthonát.
- Hol voltál? – kiáltott oda Circur, amikor megpillantotta Pezizát. – Már attól féltem, hogy eltévedtél.
- Paziz nélkül nem is találtam volna vissza – felelte Peziza, és bemutatta új barátját Circurnak.
- Mint látod, én is barátra találtam – cirpelte udvariasan Circur. – Grillida a neve.
A sors gyakran tartogat meglepetéseket. Amikor Peziza és Circur kénytelen volt elhagyni kályha mögötti otthonát, bizonyosak voltak benne, hogy közel a vég.
De a magasabb hatalmak másként intézték. Balsors helyett Peziza Pazizra lelt, Circur pedig Grillidára.
A párok csakhamar annyira megszerették egymást, hogy elválaszthatatlanok lettek, és hamarosan meg is esküdött ki-ki a párjával – már kobold-, illetve tücsökszokás szerint.
Amíg tartott a nyár, mind élvezték a külvilágot. Paziz és Peziza éjszakánként messze szállt, eljutottak egészen Lublin városáig. Circur és Grillida pedig mesékkel szórakoztatták egymást. Nappal a tücskök a megásott kis fészkükben pihentek, a koboldok meg a faodújukban.
Csakhogy az éjszakák egyre hűvösebbek lettek. Pára szállt fel a folyóról.
Ki-kihagyott a békabrekegés. Tücsökszó is ritkábban hallatszott. Circur és Grillida összebújva melengették egymást. Néha esett, villámlott, dörgött éjszaka.
Paziz és Peziza nem sínylette meg a hideget, de megvolt nekik is a maguk gondja.
Először is szívükből szánták tücsök barátaikat. Meg aztán a fa, amelyben laktak, nem volt messze a zsinagógától, és mindennap megzavarta őket a kosszarv hangos tülkölése. Köztudomású, hogy a koboldnép retteg a kosszarv hangjától.
Ahányszor Peziza meghallotta a kürtszót, minden ízében megremegett, és sírva fakadt.
Egy este Peziza észrevette, hogy a hajdani kályhájukhoz vezető kémény füstöt ereget. Átrakták és újra fűtik a kályhát! A négy jó barát összeült tanácskozni, és elhatározták, hogy télre beköltöznek a kályha mögé. Peziza és Paziz könnyen beröppenhet egy nyitott ablakon vagy a kéményen, ha épp nem fűtötték be a kályhát.
Hanem Circur és Grillida számára annál hosszabbnak, nehezebbnek ígérkezett az utazás. De végül is a koboldok segítségével a tücsökpár is betalált a kályha meg a fal közötti régi jó kis résbe.
Rövidebbek lettek a napok, hosszabbak az éjszakák. Odakint esett, havazott.
Megjött a fagy, de a kályha mögött sötét volt és meleg, és kenyér, sütemény, szombati felfújt illata szállt. A háziak gyakran pirítottak kenyeret, és almát is sütöttek.
Kint a konyhában a háziasszony meg a leányai csirkét kopasztottak, és kísértethistóriákkal, manókról, lidércekről szóló mesékkel mulattatták egymást.
Peziza meg Circur olyan sokáig élt a ház népe között, hogy megtanulták az emberek nyelvét. És azt is régen észrevették, hogy akárcsak a tücskök meg a koboldok, az emberi lények is szeretetről és boldogságról álmodoznak.
Circur és Grillida soha többé nem hagyta el a fészkét, de Paziz meg Peziza gyakran felröppent a kéményen át a szabad ég alá, és élvezték a külvilág kalandjait.
Ahányszor hazatértek, új meg új meséket hoztak az otthonülőknek.
Némelyik vidám volt és pajkos, más ördögi és rémisztő, de a tücsköknek egyformán tetszett valamennyi, és Circurnak bőségesen volt miről cirpelnie Grillidával a hosszú téli éjszakákon.
