Dél-afrikai népmese
A régi szép időkben, amikor a farmerek feleségei még maguk köpülték a vajat, egy gazda éppen a vásárba tartott egy szekérnyi vajjal teli hordóval. Bóbiskolva ült a bakon, lazán fogva a gyeplőt, mivel a szamarak már ismerték az utat. Nem sejtette, hogy egy ravasz sakál és egy éhes hiéna a közelben lapulva várnak rá.
- Hiéna, vén cimbora, – mondta Sakál – látok egy farmert, útban a vásárba egy szekérnyi hordóval, és tudom, hogy a hordókban zsíros sárga falusi vaj van. Már a nyálam is csorog, ha erre gondolok. Miért nem csenünk el egy hordónyit?
Hiéna csak hunyorgott vérben forgó szemeivel, és azt kérdezte:
- De hogyan?
- Rendkívül egyszerűen – válaszolta Sakál. - Te végigfekszel az úton, annak a csipkebokornak az árnyékában, és halottnak tetteted magad. A gazda biztosan felpakol téged a szekérre, hogy megmutasson otthon a gyermekeinek. Aztán, mihelyt már nem figyel rád, legurítod az egyik hordót, és te is leugrasz utána.
Hiéna lebaktatott a dombról, kifeküdt az úttest közepére, és úgy tett, mintha egy szikra élet sem lenne benne.
- Hóóóó, hóóóó! – kiáltott fel a farmer, amikor a csipkebokorhozért. - Úgy látom, az ott egy döglött hiéna. Hazaviszem, hogy lássák a gyermekek.
Azzal megmarkolta Hiénát a farkánál fogva, és felröpítette a szekérre. Hiéna fájdalmában összeszorította az állkapcsát – úgy érezte, mintha tövestül rántották volna ki a farkát. Aztán elővigyázatosan kinyitotta egyik szemét, és elégedetten látta, hogy a farmer csak pipázgat, mintha semmi más dolga nem lenne ezen a
világon. Ekkor nagyon-nagyon óvatosan legurította az egyik hordót a szekér végéről. A zsákmány egyenesen a bozótba repült, és Hiéna is ugrott azonnal utána. Pillanatok alatt ott volt Sakál is:
- Gyorsan gurítsuk be abba az üregbe, hogy a vaj egy kicsit tudjon
érni az árnyékban.
- Érni??? – kérdezte meglepődve a lakomát már türelmetlenül váró hiéna.
- Persze, hát nem tudtad, hogy a vajat érlelni kell, mielőtt meg lehet enni?
Hiéna segített Sakálnak elrejteni a hordót az üregben, majd hazament. Sakál azt ígérte neki, hogy minden nap megnézi majd, hogy elég érett-e már a vaj.
Másnap Hiéna felkereste Sakált a tanyáján:
- Gyere, nézzük meg, hogy ehető-e már a vaj – hívta.
De Sakál csak rázta a fejét:
- Sajnálom, komám, de ma nem érek rá, a feleségemnek kiskölyke született.
- Hát nem csodálatos – örült Hiéna. - Milyen nevet adtál neki?
- Teteje-elfogyott – válaszolta Sakál.
Egy nappal később Hiéna újra ott volt Sakál odújánál:
- Ma sem tudok menni – szabadkozott Sakál. - Feleségemnek még egy kiskölyke született.
- Egyem a lelkét – örvendezett Hiéna. - Ennek milyen nevet adtál?
- Félig-üres – válaszolta Sakál.
Hiéna várt három napot, mígnem a vaj iránti epekedése majdnem az őrületbe kergette, aztán újra felkereste otthonában Sakált:
- Ma már biztosan mehetünk megnézni azt a vajat – nyafogott.
- Nahát, gondoltad volna, hogy a feleségemnek újabb kiskölyke születik, a neve Mind-elfogyott.
Aznap éjjel Hiéna nagyon rosszul aludt. Azt álmodta, hogy küzd egy óriási hordónyi olvadozó vajban, és közben Sakál egyre csak nevet rajta.
Másnap megint Sakál házánál volt:
- Követelem, hogy menjünk megnézni, hogy ehető-e már végre az a
vaj – nyöszörgött.
- Te Hiéna, ha hiszed, ha nem, feleségemnek újabb kölyke született, és nem hagyhatom egyedül.
- Ezt meg hogy hívják? – kérdezte mogorván.
- Hordó-kaparék – válaszolta Sakál ravaszul kacsintva.
- Ebben az esetben megnézem én magam – vágott vissza Hiéna, és szaladni kezdett az üreg felé, ahogy csak bírta a lába.
Amikor a rejtekhelyre ért, üresen találta a hordót. Hiéna már majdnem felrobbant a dühtől, mire visszaért Sakál tanyájára.
- Mind megetted a vajat, te zsivány! – kiáltotta.
De Sakál ártatlanul az égre meresztette mancsait, és azt válaszolta:
- Hogyan gyanúsíthatsz meg ilyesmivel? Másrészt, honnan tudhatom, hogy nem te voltál? De van egy tervem: mindketten kifekszünk a napra, és a forró napsugarak hamarosan kiolvasztják a tolvajból a vajat!
Hiéna még el sem szenderedett, amikor Sakál felvett egy gyöngytyúk-tollat, és kimártotta vele az utolsó kis maradékot a hordó aljából. Aztán fogta, és mind felkente a hiéna szája köré, majd felébresztette.
Ott ült tehát Hiéna, vajtól fénylő ostoba szőrös képpel!
- Üssön belém a mennykő, te Hiéna, hát nem csurog a szájadról a vaj! - kiáltott fel Sakál. - Te vén gazember, te etted meg a vajat! – majd fogta és elagyabugyálta egy tövises ággal.
- Nem én voltam, nem én voltam! – üvöltötte Hiéna.
- Te etted meg az egész vajat, és most már azt is tudom, hogy miért nevezted legfiatalabb kölyködet Hordó-kaparéknak! – nyüszített, majd éhesen és bánatosan elsomfordált.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése