A gombakirály

Lengyel népmese

Volt egyszer egy sűrű, sötét, öreg erdő. Ebben az erdőben temérdek mindenféle gomba nőtt. Egyszer elhatározták: királyt választanak maguknak. Igen ám, de kit? Tanakodtak, tanakodtak, ki lenne a legalkalmasabb, végül kisütötték, hogy maga az erdész. El is mentek hozzá követségbe, és szépen megkérték, hogy legyen a királyuk.

Hanem az erdész csak a fejét csóválta:

-Köszönöm a tisztességet, de hát nekem egyéb dolgom van az erdőben. Meg aztán túl nagy is vagyok hozzátok.

-Legyen hát a nyuszi a királyunk! - eszelték ki a gombák, újabb hosszas töprengés után, s megkérték a nyuszit, hogy királykodjék felettük. A tapsifüles szépen megköszönte, hogy rá gondoltak, de ő sem fogadta el a királyi rangot.

-Én szeretek ugrándozni, futkározni, a gombakirálynak meg folyvást egy helyben kell állnia, méghozzá fél lábon. S hova tegyem akkor a másik három lábamat?

Újra összeültek a gombák tanakodni, végül abban állapodtak meg, hogy közülük való legyen a király. No, de melyik a sok közül? A tinóru? Vagy a rizike? A rókagomba? Vagy a kucsmagomba? A csiperke? Vagy a pöfeteg?...Abban megegyeztek, hogy az lesz a király, aki a legméltóbb az uralkodásra. De ki a legméltóbb?

-Én! - kiáltotta a légyölő  galóca.- Senkinek sincs ilyen gyönyörű, gyöngyös skarlátkalpagja! És nekem mindenki engedelmeskedni fog, mindenki tudja, hogy a mérges gomba - veszedelmes!

-Épp ezért nem lehetsz király! - intették le a többiek a hencegő galócát.

S ekkor a fák árnyas rejtekében hirtelen megpillantották a barna sapkás, egyszerű, sose hivalkodó, halk szavú vargányát, aki mindig csak mindenkinek örömöt szerzett.

-Ő a legméltóbb! - kiáltozták a gombák, és szégyellték, hogy szerény külseje miatt már előbb nem gondoltak rá.

Így lett a vargánya a gombák királya.

Mindenki örült - az erdész, a nyuszi, a mókusok meg a békák -, minden teremtett lélek a sűrű, sötét, öreg erdőben, csak a galóca mérgelődött. Még gyönyörű  gyöngyös kalpagját is a földhöz vágta volna - ha tehette volna.