A humbuja és a földimalac

Tanzániai népmese


Ez a két állat csúnyán összeveszett, mégpedig egy ház miatt. Az történt, hogy egy szép napon, amikor a földimalac nem volt otthon, a humbuja beköltözött az üres házba, mintha a sajátja volna. Jön haza a földimalac, és látja, hogy valaki van ott. Beszól haragosan:
-- Hé, ki vagy? És hogy kerülsz az én házamba?
-- Csak úgy bejöttem -- feleli a humbuja, másik nevén varacskos disznó.
-- Gyere ki! -- mondja a ház gazdája.
-- Nem megyek, dehogyis megyek ki az esőbe -- feleli a varacskos.
-- Eredj haza a saját házadba!
-- Nekem nincs házam.
No, a földimalac most már igazán megharagudott, és így fenyegette:
-- Márpedig ha én bemegyek, meghalsz, annyit mondok!
A humbuja erre meggondolta a dolgot, és azt mondta:
-- Békés természetem van, nem szeretem a galibát. Ha mindenáron azt akarod, nem bánom, kimegyek.
Úgy is tett. De csuromvíz lett a szakadó esőben, hát újra bekéredzkedett.
-- Hadd menjek be a házadba. Csak éppen addig leszek benn, amíg esik.
A földimalac beeresztette. De mihelyt elállt az eső, már tessékelte is kifelé a hívatlan vendéget.
-- No, elállt az eső. Most már hordd el magad!
-- Idehallgass, barátom -- kezdte most a humbuja. -- Tetszik nekem ez a te házad. Éppen ilyet kívántam magamnak. Szívesen itt maradnék.
-- Mit beszélsz? -- fortyant fel a földimalac. -- Kié ez a ház? A tiéd vagy az enyém?
-- A tiéd, persze hogy a tiéd -- felelte a varacskos. -- De nekem is elég tágas. Ha akarod, adhatok valamit érte.
-- Ugyan mit? Nem úgy nézlek, mint akinek van miből házat vennie.
-- Most egyszerre nem tudnám kifizetni, az igaz. De apránként megfizetném az árát.
-- Ne locsogj már annyi haszontalanságot! Hordd el magad, azt mondom! Ha még sokat lármázol itt a fülembe, agyoncsaplak és kész.
-- Megyek már, barátom, nem látod, hogy megyek, csak ne mérgelődj! -- dohogott a humbuja, és végre elhordta az irháját. De nem állt el a szándékától, hogy megszerzi magának a földimalac jó házát. Egyenesen a rokonaihoz sietett. A sündisznó unokatestvére volt. Annak is, meg az egész humbuja atyafiságnak elmesélte, micsoda jó házat talált.
-- Csak egy baj van -- panaszolta --, hogy akié a ház, nagyon kemény legény, nem tanácsos belekötni.
-- Kemény, nem kemény, mi meg sokan vagyunk -- mondták a rokonok. -- Együtt majd csak elbánunk vele. Gyerünk, zavarjuk ki a házából!
A sünök azonban nem akarták elhamarkodni a dolgot.
-- Bolondok vagytok -- mondták. -- Hogy bántok el vele, mikor benn van a házában? És hogy akarjátok elvenni a házát? Tán bizony megveszitek tőle? Miből, szeretnénk tudni?
-- Egyszerre nem tudjuk kifizetni, igaz, de ha szépen megkérjük, talán beleegyezik, hogy apránként fizessük ki.
Így már a sünöknek is tetszett a terv, és felkerekedett az egész soknépű család, mentek a földimalachoz. Beszóltak neki:
-- Eljöttünk hozzád, mert nincs ennivalónk, tőled akarunk kérni.
-- Magamnak se sok, ami a házamban van -- felelte a földimalac. -- És úgyis tudom, hogy nem ezért jöttetek. Más dologban jártok.
-- Nem, nem -- füllentettek amazok. -- Ennivalót akarunk kérni, más dolgunk nincs veled.
De amikor a földimalac kijött a házából, megmondták, az igazat.
-- Idehallgass, barátunk. Add nekünk ezt a jó kis házat! Adunk érte valamit neked, ha kívánod.
-- A házam nem eladó -- felelte a földimalac.
-- Hallod, hogy nem ingyen akarjuk. Adunk valamit érte.
-- Mit adnátok, mikor nincs semmitek? Hagyjatok békén!
Sehogy sem boldogultak egymással. A sünök erre összedugták a fejüket, és pusmogtak-suttogtak:
-- Mit csináljunk, ha egyszer nem akarja nekünk adni a házát. Verjük el, talán azzal megpuhítjuk?
A humbuja, aki az egész dolgot elkezdte, ijedten csitította rokonait, hogy még csöndesebben suttogjanak, mert ha a földimalacl meghallja, mit forralnak ellene, rájuk ront és szétveri őket, amilyen kemény legény.
-- Te meg nagyon is ijedős vagy -- mondták a sünök. -- Eriggy odább, ha félted a bőröd. Mi bizony elverjük őkelmét, ha a szép szóra nem hallgat.
-- Csak addig várjatok, míg én elmegyek innen -- kérte őket a humbuja, és eliszkolt. De amikor úgy látta, hogy elég messze van tőlük, megállt, és onnan figyelte, mi történik. A sünök meg közben kieszeltek egy gonosz cselt: úgy tesznek, mintha elálltak volna szándékuktól, és mikor a földimalac már bement a házába, nagy csomó száraz füvet hordanak az ajtó elé, és meggyújtják. Aztán, ha már megégett vagy megfulladt odabenn, kényelmesen elfoglalják a házát.
A legöregebb sün odament a földimalachoz , és így szólt hozzá:
-- Látjuk, barátom, hogy nem tudunk megegyezni. Erővel meg nem zavarhatunk ki a házadból. Eredj be, most már békén hagyunk.
-- Megyek is, ti meg hordjátok el magatokat -- mondta a földimalac, és bebújt az ajtón.
Egy öreg humbuja, mintha akkor jutna eszébe, utána szólt:
-- Várj csak, valamit elfelejtettem. Tudunk egy jó orvosságot, amivel megvédjük a házadat. Ha akarod, idetesszük az ajtód elé, és akkor senki se zaklat többet a házad miatt.
-- No, ha tudtok ilyen orvosságot, az jó lesz – mondta a földimalac. Az öreg meg azt mondta a fiataloknak:
-- Szedjetek sok-sok száraz füvet fiaim, és hozzátok ide.
 Én majd leöntöm orvossággal, hogy a barátunk ezentúl biztonságban legyen a házában. Mikor a száraz füvet odahordták az ajtó elé, meggyújtotta. A földimalac egyszer csak érzi, hogy nagyon is nagy a hőség a szobában, meg a füst is csípi a szemét. Fogta hát magát, másik ajtót kapart hátul a háza túlsó végén, és kiszökött.
-- Most már látom, kifélék, mifélék vagytok -- mondta a sünöknek meg a humbujáknak.
 -- Gonosz népség. Miért akartatok megégetni, mi?
-- Dehogyis akartunk megégetni -- hazudta egy vén humbuja. -- Magad is láthatod, hogy semmi bajod nincs: Beletettük az orvosságot a tűzbe, hogy ne ártson neked.
" Vagy úgy -- gondolta magában a földimalac. -- Akkor majd szavatokon foglak." Hogy megbosszulja magát, ő is cselt eszelt ki:
-- Akkor most menjen be egyikőtök a házamba. Hadd lássam, használ-e az orvosság? Ki tud-e jönni úgy, mint én. Az ostoba népség lépre ment. Beküldtek egy varacskost a házba, száraz füvet hoztak, és nagy hókuszpókusszal meggyújtották. Mikor a tűz kialudt és a füst eloszlott, a földimalac azt mondta, bemegy, megnézi, él-e még odabenn a humbuja, vagy megégett. Egy perc múlva kihozta, lábuk elé dobta a halottat. Felzúdult erre az egész atyafiság.
-- No megállj! Bepanaszolunk a szultánnál! A te bűnöd, hogy a testvérünk meghalt! A földimalac nem ijedt meg. Azt mondta:
-- Az előbb még verekedni akartatok. Tessék. Kész vagyok megverekedni akár valamennyiőtökkel egyszerre. Csakhogy azoknak elment a kedvük a verekedéstől. Most már, úgy látták, okosabb, ha bíró elé viszik a dolgukat. És mentek a legfőbb bíróhoz, aki nem volt más, mint az elefánt.
-- Felséges szultán -- így kezdték, és meghajoltak előtte. -- Azért jöttünk hozzád, mert meghalt egy testvérünk.
-- Hogy halt meg? -- kérdezte a szultán. -- Beteg volt talán?
-- Nem, nem volt beteg. A földimalac rágyújtotta a házat.
-- Mért tette ezt? -- kérdezte a legfőbb bíró. -- Hadd hallom, milyen peres ügyetek volt egymással? Most nyomban elküldök érte és idehozatom, hogy őt is meghallgassam. Elküldte egyik szolgáját, az orrszarvút a földimalacért. Amikor megjelent előtte, kikérdezte, amint igazságos bíróhoz illik:
-- Igaz, hogy tűzzel elpusztítottad egyik állattársadat?
-- Igaz, szultán -- felelte a földimalac.
-- És miért tetted ezt?
A földimalac erre töviről-hegyire elmondott mindent, majd a végén hozzátette:
-- Igaz, hogy benn égett a szegény, mert nem tudott másik ajtót kaparni magának, de mondom, nem én kezdtem a perpatvart.
-- Ha békén hagynak, felőlem békében élhettek volna. Te igazságos bíró vagy, nem is ellenkeztem, mikor az orrszarvú értem jött, készséggel követtem, és megjelentem előtted. Most, hogy mindent tudsz, dönts belátásod szerint, megnyugszom az ítéletedben. Az elefánt egyszer sem szakította félbe, és mikor végighallgatta a földimalac védekezését, kimondta az ítéletet:
-- Nagyon kemény legény vagy te, földimalac. És ha állattársaid félnek tőled, az rendjén is van. De ezentúl nemcsak magadnak fogsz házat építeni, hanem azoknak is, akik nem értenek a házépítéshez, mivel ilyen nagymester vagy. És ezentúl békesség legyen közöttetek, azt mondom! Ha meghallom, hogy valamelyiktek perpatvart, viszálykodást kezd, szigorúan, nagyon szigorúan megbüntetem!