Bukovinai székely népmese
Hol volt, hol nem volt, hetedhétországon, még az Óperenciás tengeren is túl, volt egyszer egy öregember. Ez az öregember olyan volt, hogy még enni se tudott, hogyha valakit be nem csapott. Örökké abban gondolkozott, hogy kinek milyen viccet csináljon, kit hogy gúnyoljon ki. Elhatározta magában, hogy kimegy a mezőre, s aki arra jár, azt bécsapja. Keresett egy már régebb megdöglött kecskének a farkát, s azt beleásta a földbe. De úgy beleásta, hogy könnyedén ne tudjon kijönni, s azt ő elkezdte húzni. Ahogy húzta, húzta, - de csak tetette magát, hogy húzta -, arra tartott három huszár. Azt mondják neki:
- Jó napot, bácsi! Hát kend mit csinál itt?
- Jaj, jaj vitéz urak, nagy szerencsétlenség ért! A kecskémet hajtogattam errefelé, s itt egy nagy süppedés volt, s elsüppedett, elsüllyedt, csak a farka látszik ki. Segítsenek kihúzni!
Hamar a huszárok leugrottak a lovakról, s odamentek, megragadták a kecske farkát, s húzták, húzták.
Azt mondja Csalóka, - mert úgy hívták ezt az öreg embert, hogy Csalóka.
- Csak húzzák, vitéz urak, addig én az egyik lóval ellovagolok a városba, s segítséget hívok, ismerősöket.
El is ment Csalóka a városba. De nem azért, hogy segítséget hívjon, hanem eladta azt az egy lovat, s felöltözött más gúnyába, s bement az erdőbe, kiválasztotta a legnagyobb fát, s annak nekivetette a hátát. Nyomta a fát.
A huszárok meg húzták a kecske farkát, s ahogy húzták, egyszer csak kijött. Azt mondja az egyik huszár:
- Nézzetek oda! Hát ez a kecske nem is élt, el van fonnyodva a farka! Ez már rég megdögölhetett. Nahát valaki minket jól becsapott. Vajon hol lehet az az ember? Most csak két lovunk maradott, a harmadikval elment.
Várták egy darabig, s nem jött vissza. Felültek a két lóra, egyik lóra ketten, a másik lóra egyedül, s mentek. Ahogy mentek, az erdőn kellett keresztül menjenek. Látják, hogy egy olyanforma öregember ott ül egy fa tövibe. Köszönnek neki:
- Jó napot, bácsi!
- Adjon isten, vitéz urak!
- Nem látott-e kend egy ilyen embert egy ló hátán menni?
- Nem láttam én senkit, pedig itt ülök ennek a fának a tövibe már mióta… Nyomom, mert reám akar borulni. Jőjjenek, segítsenek, nyomják csak, mert ha félremegyek, elborul, s egyből agyonüt engemet!
A három huszár leugrott a két lóról, s odamentek segítettek nyomni. Azt mondja Csalóka:
- Egyik lovat kölcsön kérem, adják ide, befutok a faluba, segítséget hívok.
Nehogy odaüsse vitéz urokot is a fa.
Se szó, se beszéd, felugrott a lóra - az egyikre -, s elvágtatott a faluba.
A három huszár ott maradott, s nyomták a fát.
A három huszár ott maradott, s nyomták a fát.
Csalóka megint eladta a lovat, más gúnyát vett, s vett magának egy baltát, vett egy nagy kenyeret, vett egy tábla szalonnát, s vett egy liter pálinkát. Elkekerült az erdőnek a túlsó oldalába, s a szalonnát eldugta egy bokorba, a kenyeret a másik bokorba, s a pálinkát a harmadik bokorba, s ő leült a negyedik bokor tövibe a baltával.
A huszárok nyomták a fát, támasztották a hátukkal, ültek ott. Egyszer azt mondja az egyik huszár:
- Hej, be sokáig jön az öreg, sokáig hozza a segítséget! Gyere csak félre te…! Úgy vettem észre, ez a fa meg se mozdul.
Félrejön az egyik huszár, s hát csakugyan nem mozog a fa. Félrejön a másik, félreugrik a harmadik, s meg se mozdult a fa.
- Jé… - azt mondják -, ez az öregember volt, amelyik előbbször becsapott. Na megállj öreg! - már két lovunkat elvitted, csak kerülj a kezünk közé!
Nagy méreggel felültek hárman az egy lóra, s mennek. Mikor az erdőnek a túlsó feléig értek, látják, hogy ott heverészik a bokorban egy öregember. Egy olyanforma öreg, de nem ismertek rá, mert más gúnyában volt.
Köszönnek neki:
- Jó napot!
- Jó napot!
- Nem látott-e erre járni egy öreget, mert két lovunkat elvitte, s azt sem tudjuk, kicsoda-micsoda volt, hova vitte a lovakat.
- Nem láttam én, én erdőőr vagyok. Őrzöm az erdőt. Ide le vagyok ülve, de nem láttam senkit. Üljenek le na kendtek is, vitéz urak!
Szegény lovat hárman ülik meg, - elege lehet annak a lónak!
Szegény lovat hárman ülik meg, - elege lehet annak a lónak!
- Messze van-e még a falu? - Szeretnének estére eljutni… Mert hát igen-igen éhesek, hogy valamit tudnának enni.
- Á…, - hátha csak arról van szó - mondja Csalóka, rendelek én ide mindjárt ételt.
- Hát azt ugyan biza hogyan?
- Hát így ne…! Van nekem egy baltám, azt csak hanyítani kell, s hoz az mindjárt valamit. Megfogja a baltáját, meglipinkáztatja a levegőben, s azt mondja:
- Na, te balta, menjél kenyérért! - S elhanyította abba a bokorba, ahol a kenyér volt eldugva.
Futnak oda a huszárok, s hát egy nagy kenyér van ott. Vágtak a bicskájukkal, ették:
- Be jó volna, ha még szalonna is volna! - mondják.
- Hát hoz a baltám azt is!
Meglipinkáztatta a levegőben, s azt mondja:
- Na, te balta, menj szalonnáért! - Elhanyította abba a bokorba, ahol a szalonna volt eldugva.
Futnak oda, s hát ott egy tábla szalonna. Azt mondják a huszárok:
- Na van már kenyerünk s szalonnánk, még ha bor vayg pálinka volna, a lennene jó!
- Hoz ez azt is! Háromfélét örökké.
Meglipinkáztatta a levegőben s azt mondja:
- Na, te balta, menj pálinkáért!
Futnak a bokorhoz, s hát egy üveg pálinka van ott. Esznek, isznak, jó kedvük kerekedett a huszároknak, s azt mondja az egyik huszár a másiknak:
- Halljátok-e, meg kellene vegyük ezt a baltát. Milyen jó volna, ahogy járjuk a világot, csak hanyigálnánk, s hármat örökké kívánnánk; lenne, amit együnk, igyunk.
Alattomba hallja ezt Csalóka.
Mondják is neki a huszárok:
- Hallja-e öreg, adja el a baltáját, megfizetjük!
- Nem eladó ez a balta - tette magát Csalóka. Ezt még nagyapámtól kaptam. Nem adom el senkinek.
De így a huszárok, úgy kezdtek könyörögni. Azt mondja Csalóka:
- Na, egyezzünk meg! Itt a kezem, nem disznóláb! Háromszáz pengő forint s a ló!
Ki is fizették a huszárok, s még a lovat is odaadták.
Csalóka felpattant a lóra, s a pénzzel úgy elvágtatott, mintha ott se lett
volna. Eladta a lovat, s elment a korcsmába, a lónak az árát odafizette, s azt mondja a korcsmárosnak:
- Ide hallgasson, korcsmáros úr! Ha ide vetődne három huszár, én itt ülök az ajtó sorkánál, ennél az asztalnál. Iszok-eszek, s a sapkámat örökké megemelgetem, hogy „ugye korcsmáros úr, megfizet a sapkám?” Kend csak mondja azt, hogy: „meg gazdauram, meg!” …mert én előre kendnek most kifizettem.
Úgy is lett. A huszárok ott maradtak. Egyszer azt mondja egyik huszár a másiknak:
- Ki kéne próbáljuk, mit kívánjunk. - Hát kívánjuk azt, amit az öreg kívánt. Na, te balta, menj kenyerért!
Az egyik huszár meglipinkáztatta a baltát a levegőbe, s elhanyította egy bokorhoz.
Futnak oda, s hát ott nem volt semmi.
- Nem úgy kell, te! - azt mondja a másik. - Add csak ide, én jobban tudom!
Meglipinkáztatta a levegőben, s azt mondja:
- Na, te balta, menj szalonnájért!
Futnak oda, s egy nagy tehénganyéba beléesett a balta.
Azt mondja a harmadik:
- Nem úgy kell te…, add csak ide, én jobban tudom!
Meglipinkáztatta a levegőben, s azt mondja:
- Na, te balta, menj pálinkájért!
Futnak oda, s semmi sincs.
- Jaj, jaj, ez biztosan az az öreg volt, aki már hamadszor becsapott! Jaj, hol kapjuk meg, merre menjünk? Elvitte a három lovunkot, …a pénzünket, …nem ér semmit ez a balta! - síránkoztak a huszárok.
Elindultak, s estefelére beértek a faluba.
Bementek a korcsmába. Látják, ott az ajtó sarkánál egy öreg mulat. Iszik, eszik, s csak emelgeti a sapkáját:
- Ugye, korcsmáros úr, megfizet a sapkám?
- Meg, gazdauram, meg! - mondta a korcsmáros.
Mondják a huszárok a korcsmárosnak, hogy hova ülhetnének le.
- Hát itt ne…, - az ajtó sarkánál van még hely az öreg mellett. Üljenek csak oda, vitéz urak!
Oda is ültek a huszárok, de nem ismerték meg Csalókát. Csalóka mindjárt a huszároknak is rendelt inni- és ennivalót, mindenre megemelintette a sapkáját:
- Ugye, korcsmáros úr, megfizet a sapkám?
- Meg, gazda uram, meg!
Azt mondja az egyik huszár:
- Hát kendnek öreg milyen sapkája van?
- Ez olyan sapka, hogyha én ezt a fejemre teszem, - s bármerre eljárok, ihatok, ehetek… -, soha se kell fizessek.
- Hej, de jó volna, ha a mienk volna! - mondják a huszárok. - Meg kellene, vegyük!
Azt mondja az öreg:
- Nem eladó. Ezt a nagyapám hagyta reám.
De a huszárok könyörögni kezdtek. Megegyeztek háromszázezer pengő forintért, s megvették a sapkát a huszárok.
Csalóka kifordult a pénzzel, felöltözött, bajuszt tett magának, hogy ne ismerje meg senki se.
A huszárok ott maradtak. Kértek, rendeltek enni-innivalót. Isznak, esznek.
Egyszer az egyik huszár megemelinti a sapkáját, s azt mondja:
- Ugye, korcsmáros úr, megfizet a sapkám?
- Nekem nem fizetett még egy fillért se - mondja a korcsmáros.
- Nem úgy kell, te! - mondja a másik.
Az is a fejire teszi a sapkát.
- Ugye korcsmáros úr, megfizet a sapkám?
- Mondtam, hogy nekem nem fizetett. Jobb lesz, hogyha fizetnek a vitéz urak, amíg ki nem hányatom a csendőrökkel!
Azt mondja a harmadik:
- Add csak ide, én jobban tudom!
Az is a fejére teszi:
- Ugye, korcsmáros úr, megfizet a sapkám?
De erre aztán megharagudott a korcsmáros, s kihanyigáltatta őket mind. Nagy szomorán elmentek a huszárok. Se pénzik, se lovik, semmise volt.
Csalóka megint akkor este - mondom - bajuszt tett, átöltözött s elment ki az országútra. Lakodalom készült az egyik faluban, s ott kellett elhaladjon a lakodalmas menet az országúton. Kicsit olyan hegyoldalba volt az országút, körül hegyek voltak, s a hegy oldalában nagy fehér terméskövek voltak. S ott legeltette a bárányát egy gyermekecske. Odament s mondja a gyermeknek:
- Hallod-e édes fiam, add ide a báránnyaidat, odahajtom a lakodalmas népek elejibe, s megmondom, hogy az enyim az a sok bárány, eldicsekedek vele.
- Jól van… - azt mondja a gyermek. Itt van ne…!
Adott a gyermeknek egypár pengőforintot azért a szívességért, s Csalóka kihajtotta az országút szélére a bárányokat. Egyszer csakugyan odaértek a lakodalmas népek szekéren. Ujjogtattak. Elől ment a menyasszony, vőlegény, hátul a násznép.
Mikor meglátták Csalókát, azt mondják:
- Hé, öreg, hol kapta azt a sok bárányt? Hova hajtja?
- Hol kaptam volna? Hát nem látjátok, ott a hegyoldalban még mennyi van?
Odasütött a holdvilág a hegy oldalára, s azok a fehér terméskövek úgy néztek ki, mintha fehér bárányok legelnének ott.
A lakodalmas népek, - a násznép - mind leszökdöstek a szekérről, odamentek, hogy ők is hajtsanak bárányokat. Egyedül csak a menyasszony ült a szekéren. Akkor Csalóka a bárányokat átadta a gyermeknek. Ő megint felkonyorodott a menyasszon mellé a szekérre, s azt mondja:
- Hallod-e édes leánykám, te megbánod, hogy ehhez a legényhez -férjhez mész! Ez tudod-e, milyen nagy betyár? Milyen kocsmatöltelék, verekedős, részeges? Jobb lesz, hogy ha gúnyádot ideadod, s te pendelyesen hazafutsz. Én felveszem a fehér rokolyádat s fátyolt a fejemre, s egy kicsit megviccelem a vőlegényedet, az uradot…
- Jól van, bácsi! - azt mondja a menyasszony, s hamar le is vetkezett nagyjából. Csalóka magára húzta, a fátyolt a fejibe tette, s a menyasszony hazafutott.
Csalóka megint nagy hegyesen ült a szekéren.
Egyszer visszajött a násznép. A vőlegény felült a szekérre, s elkezdte ölelgetni a menyasszonyát, - …akarom mondani Csalókát.
De Csalóka csak húzódozott, s vőlegény azt mondja:
- Ne legyél ilyen szégyenlős! Hát az előbb nem voltál jég…!
De a menyasszony csak húzódott tovább. A vőlegény meg akarta csókolni. Csalóka elhúzta a száját, - mert ugye bajussza volt, s nem akarta, hogy megtudja a vőlegény, hogy mi történt.
Na értek oda a legényes házhoz, ahol a másik lakodalom volt.
Azt mondja Csalóka: ( a hangját elváltoztatva)
- Hallod-e, én erőst szégyenlős vagyok. Én nem megyek be a lakodalmas házhoz. Nálunk olyan a szokás, hogy a menyasszony s a vőlegén felmenyen a szénáspadlásra, s oda felviszik nekik az ételt. Te hamarább menjél fel, s a lajtorját magad után felhúzod, leeresztesz egy kötelet, s én a derekamra kötöm, s úgy felhúzol engemet is.
- Jaj, elég furcsa szokásotok van, de nem bánom - mondja a vőlegény.
Odaérnek a lakodalmas házhoz, mindenki leszökdösött a szekérről, bementek a házba, ittak, ettek, mulattak. A vőlegén felment a szénáspadlásra. Felhúzta a lajtorját maga után, s egy nagy kötelet leeresztett.
Addig Csalóka kifordult, honnat, honnat nem, egy kecskét elékerített. Odakötötte a nagy kötél végére, s azt mondja:
- Húzhatod! - A vőlegény elkezdte húzni.
A kecske mekegett, mek, mek, mek, mek. Azt mondja:
- Te találtad ki, most mégse akarsz jőni?!
Újra húzta feljebb a vőlegény.
Mekegett a kecske. Egyszer lenéz a vőlegény, s hát látja, hogy nem a menyasszonya van ott, hanem egy kecske. Nem kellett oda se lajtorja, semmi, úgy leugrott a vőlegény.
Bement a házba, s mondja a vendégeknek:
- Ne…, - milyen baj történt. Csere történt a menyasszonnyal. Biztos a Csalóka volt, akinek a híre járja, hogy mindenkit becsap, megviccel. Menjünk, fogjuk meg!
Elindultak, hogy megfogják Csalókát.
Csalóka addig mit csinált? A falu végénél volt egy malom, s oda bement, átöltözött, s azt mondja a molnárnak:
- Nézze, molnár gazda, én kendnek annyit fizetek, amennyit csak kér, csak engedje meg, hogy az éjszaka én legyek a molnár!
- Én szívesen - azt mondja a molnár gazda.
Elindultak a lakodalmas népek, de mikor odaértek a malomig, azt mondják:
- Jó lesz, hogyha meghálunk itt a malomban. Mert kicsit meg is vagyunk részegedve. S így ne menjünk se Csalóka után, se a menyasszony után, hanem majd reggel. Kialusszuk magunkat reggelre, s reggel elindulunk.
Beé is megy a násznagy, s mondja a molnár gazdának, - Csalókának - … ugye, az nagy fejér kötényesen, fehér sapka a fejében, kiállott csipőre tett kézvel. Mondja a násznagy:
- Erőst szépen megkérnénk molnár gazdát, hogy adjon nekünk itt egy kicsi helyet, hogy kipihenhessük reggelig magunkat, mert ne… mi történt.
- Hát én adhatok - azt mondja Csalóka -, de ugye be vagytok rúgva, s én nem akarom, hogy itt a malmot összevissza gamatoljátok, s valami baj történjen.
- Hát nem lesz itt semmi baj, miféle baj történne? - mondja a násznagy.
- Na, ezt én megmondtam előre, s úgy legyen! - mondja a Csalóka.
Szalmát vittek be egy üres terembe, s egyik felől lefeküdtek az asszonyok, leányok, másik felől az emberek s a legények. Kicsit részegek is voltak, jó kedvük volt, egyhamar elalud mindenki.
Csalóka csinált egy nagy tekenyő rozslisztből tésztát, olyant, mind a palacsintatészta, s egy fa lapockával az asszonyoknak a pendelye alját, s az embereknek a gagyája szárát kicsit bekenegette. S azzal félreállott s hallgatott. Egyszer csak felébred az egyik asszony, s azt mondja a másiknak.
- Jaj, komámasszony, úgy vettem észre, hogy hasmenésem van!
- Nem merek szólni, mert én is úgy vettem észre - mondja a másik asszony.
Áthajol a harmadik asszony, s azt mondja:
- Az biza nekünk is mind itt sorba... Nem tudom, hogy mit adtak ennünk a lakodalomba, de itt mindenkinek hasmenése volt.
Azt mondják az emberek:
- Hallgassatok az istenért, mert mi is úgy vagyunk!
Kiugrott Csalóka egy nagy bottal s azt mondja:
- Az anyátok mindenit! Nem megmondtam, hogy ügyeljetek magatokra?! Ne gamatoljatok itt össze mindent! Elpucoljatok innet!
Hát szegények akkor haza kellett menjenek, s átöltözzenek. S mikor levetkeztek, akkor látták meg, hogy rozsliszt volt, csiriz volt ott, nem hasmenés.
Na nem a menyasszon után mentek, hanem azt mondják:
- Mindenki álljunk össze, s fogjuk keresztül a falut, s keressük meg Csalókát, mert az volt az a nagy gazember!
Beletették egy nagy zsákba, s azt mondták, hogy viszik s belevetik a tengerbe.
A tenger mellett volt egy templom, mikor odaértek:
- Tegyük ide le a templom elejébe, s menjünk bé immádkozzunk egy kicsit, mert erőst sok bűne volt az öregnek, s a jó isten bocsássa meg!
Csalóka ott maradott a templom előtt, kucorgott a zsákban. Arrafelé hajtott a csorda, s egy gyermekecske megtapogatta a zsákot, s azt mondja:
- Ki van ebben a zsákban?
- Én vagyok édes fiam, visznek engem bírónak, s én nem akarok lenni.
- Leszek én - mondta a gyermek. Csalóka hamar kibújt a zsákból, s a gyermek belebújt.
De alattomba Csalóka kivágta a zsáknak az alját, hogy a gyermek tudjon azért megszabadulni. Kijöttek a templomból, s aki vitte Csalókát, a zsákot felemelinti, s azt mondja:
- Jaj istenem, mennyivel könnyebb ez a zsák! A jó isten megbocsátotta az öregnek a bűneit.
Könnyebb volt, mert most a gyermek volt benne.
Csalóka addig elhúzódott a templom háta mögé a csordával, s aki vitte a zsákot, az meglipinkáztatta, bele akarta hanyítani a nagy vízbe, a tengerbe, de a gyermek akkor kisuppant, nem vették észre, s úgy nem esett belé a vízbe. Az üres zsákot tudták belehanyítani. A gyermek s Csalóka a templom háta mögül hajtották a teheneket előre.
Hej, Csáli hó, Bimbó, Burján, Riska, s hát ahogy hajtják, meglátták a népek, s még a vér is elhűlt bennük.
- Hát kend hogy került ide, most hanyítottuk belé a tengerbe?
- Most hanyítottatok? - mondja Csalóka. - Nézzétek meg, mennyi a marha a tengerbe!
Mert a víz tükrében olyan volt, mintha rengeteg sok marha lett volna.
- Nahát ha ennyi van, s kend úgy hajtotta ki a vízből, akkor mi is hajtunk magunknak - …s mindenki beleszökdösött a vízbe.
Nem maradott senki sem abban a faluban. Aki ott volt, az mind meghalt. Csak Csalóka s a gyermek nem.
Csalóka megházasodott, s az egész falu az övé lett s a gyermeké.
Felnőtt a gyermek, s az is megházasodott. Elvette annak a legénynek a menyasszonyát, s még ma is boldogan élnek, ha meg nem haltak.
Ez tiszta igaz volt, úgy láttam, mind most.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése