Svájci népmese
Volt
egyszer egy jóságos öregasszony, aki az erdő közepén élt libáival. Reggelenként
kitipegett az erdőbe, füvet szedett a libáinak, meg apró erdei bogyókat, és ezt
mind a hátán vitte haza. Ha emberekkel találkozott, mindig barátságos volt
hozzájuk, de azok bizony nemigen örültek neki, ha az anyóka útjukba akadt.
Inkább, ha lehetett, széles ívben elkerülték, mert valamennyien azt hitték,
hogy az anyóka boszorkány.
Egy szép, verőfényes napon jóképű fiú ment az erdőn keresztül. Ott találta az öregasszonyt, amint a földön guggolva éppen füvet sarlózott. Mellette két kosár állt a földön, az egyik almával, a másik vadkörtével tele.
- Hé, öreganyám! - szólította meg a fiú. - Hogyan akarod ezt mind hazavinni?
- Majd csak elviszem, fiam, a hátamon - felelte az anyóka. - Persze az olyan gazdag ember gyereke, mint amilyen te vagy, hírből sem ismeri a fáradságot.
- Hát az igaz, hogy az én apám gazdag gróf, de azért én mégis segítek neked a terhedet vinni.
Az öregasszony meg sem várta, hogy a fiú befejezze a mondatot. Felkötötte a fiú hátára a zsákot, és kezébe nyomta a két kosarat. Mikor a fiú megérezte a teher súlyát, bizony legszívesebben nyomban otthagyta volna, de az öregasszony kinevette, és elkezdte siettetni, úgy, hogy a fiú arcán csak úgy csorgott a verejték. Az anyóka folyton rákiabált, hogy: Hühó! Gyorsabban! Aztán egyszerre csak ő maga is fölpattant a zsák tetejébe, és ütni kezdte a fiú hátát egy bottal.
Végre kanyarodott az út, és innen már látni lehetett az anyóka házát és körülötte a nagy sereg libát. Mikor a libák meglátták az öregasszonyt, elkezdtek gágogni. A libasereg mögött egy nagydarab, csúnya lány lépkedett.
- Anyám, történt veled valami, hogy ilyen soká elmaradtál? - kérdezte a lány.
- Dehogy történt! Nézd csak, ez a szép fiatalember hazahozta a terhemet, meg még engemet is a hátikosáron.
Ezalatt az anyóka lecsúszott a földre, és odaszólt a fiúnak, hogy nyújtózzon végig a padon, és pihenje ki magát.
- Te meg gyorsan tűnj el a házba, te lány, mert ha itt maradsz a fiú mellett, még beléd talál habarodni.
A fiatal gróf nem tudta, sírjon-e vagy nevessen. S mikor azok ketten bementek a házba, mégiscsak elnyomta az álom a vadalmafa alatt, a padon. Mikor felébredt, megjelent az öregasszony, és bér fejében egy kis vertarany ládikót adott át neki. A fiú egy percet sem várt tovább, hanem olyan gyorsan elinalt, mintha szárnyai nőttek volna. Még sokáig hallotta maga mögött a libák gágogását, de aztán útközben mégiscsak megnyugodott valamennyire.
Három nap múlva beért egy városba. Nyomban a király elé vezettette magát, aki a királynénak együtt éppen a trónján ült. A gróf letérdelt előttük, és átnyújtotta a ládikót a királynénak. Mikor a királyasszony meglátta az ajándékot, elájult. Magához térve mindenkit kiküldött a teremből, és megkérdezte az ifjú grófot, hogyan került hozzá a ládikó. A király meg a királyné akkor megkérték, hogy vezesse el őket arra a helyre, ahol a ládikót kapta, mert az ő elveszett lányuknak is ott kell lennie.
Eközben eltelt egy kis idő. Az erdőben a két nő a rokkánál ült és fontak. Egyikük sem szólt közben a másikhoz. Este volt, már tizenegy óra is elmúlt. Egy kuvik megkopogtatta az ablakot és behuhogott. Erre az öregasszony felállt, elkezdett söpörni és rendezgetni a szobában, és így szólt a lányhoz:
- Szenvedésed ideje lejárt. Eredj, vedd fel a selyemruhádat és várj, majd meglátod, mi történik.
A szegény lány sírt és remegett a félelemtől. Mikor az óra elütötte az éjfélt, a kuvik megint elkezdett huhogni. Akkor odakanyarodott egy hintó. A libák ijedten gágogtak. Belépett a király a királynéval és a gróffal. Az anyóka így szólt hozzájuk:
- Eljött a perc, és én örülök, hogy visszaadhatom nektek a lányotokat.
Azzal behívta a lányt. Gondolhatjátok, hogyan örültek a szülők.
Az öregasszony azt mondta akkor a királynak:
- Búcsúajándékul a lányotoknak adom azokat a könnyeket, amelyeket elsírt, miközben a libáimat őrizte - nézzétek, mind igazgyöngyökké váltak -, és ráadásul megkapja a házamat.
Azzal az anyóka megérintette a házikót egy varázspálcával, és egy pillanat alatt gyönyörű kastéllyá változott. Odabent terítve állt az asztal, inasok és szobalányok hordták fel az ételeket. A fehér libák az ifjú gróf leendő feleségének udvarhölgyeivé váltak. A király pompás esküvőt rendezett nekik, aztán a fiatal pár beköltözött az anyókától kapott kastélyba.
Ebből láthatjátok, hogy az öregasszony nem volt gonosz boszorkány, amint azt az emberek hitték, hanem egy jóságos tündér - de ilyenek ma már, sajnos, nincsenek.
Egy szép, verőfényes napon jóképű fiú ment az erdőn keresztül. Ott találta az öregasszonyt, amint a földön guggolva éppen füvet sarlózott. Mellette két kosár állt a földön, az egyik almával, a másik vadkörtével tele.
- Hé, öreganyám! - szólította meg a fiú. - Hogyan akarod ezt mind hazavinni?
- Majd csak elviszem, fiam, a hátamon - felelte az anyóka. - Persze az olyan gazdag ember gyereke, mint amilyen te vagy, hírből sem ismeri a fáradságot.
- Hát az igaz, hogy az én apám gazdag gróf, de azért én mégis segítek neked a terhedet vinni.
Az öregasszony meg sem várta, hogy a fiú befejezze a mondatot. Felkötötte a fiú hátára a zsákot, és kezébe nyomta a két kosarat. Mikor a fiú megérezte a teher súlyát, bizony legszívesebben nyomban otthagyta volna, de az öregasszony kinevette, és elkezdte siettetni, úgy, hogy a fiú arcán csak úgy csorgott a verejték. Az anyóka folyton rákiabált, hogy: Hühó! Gyorsabban! Aztán egyszerre csak ő maga is fölpattant a zsák tetejébe, és ütni kezdte a fiú hátát egy bottal.
Végre kanyarodott az út, és innen már látni lehetett az anyóka házát és körülötte a nagy sereg libát. Mikor a libák meglátták az öregasszonyt, elkezdtek gágogni. A libasereg mögött egy nagydarab, csúnya lány lépkedett.
- Anyám, történt veled valami, hogy ilyen soká elmaradtál? - kérdezte a lány.
- Dehogy történt! Nézd csak, ez a szép fiatalember hazahozta a terhemet, meg még engemet is a hátikosáron.
Ezalatt az anyóka lecsúszott a földre, és odaszólt a fiúnak, hogy nyújtózzon végig a padon, és pihenje ki magát.
- Te meg gyorsan tűnj el a házba, te lány, mert ha itt maradsz a fiú mellett, még beléd talál habarodni.
A fiatal gróf nem tudta, sírjon-e vagy nevessen. S mikor azok ketten bementek a házba, mégiscsak elnyomta az álom a vadalmafa alatt, a padon. Mikor felébredt, megjelent az öregasszony, és bér fejében egy kis vertarany ládikót adott át neki. A fiú egy percet sem várt tovább, hanem olyan gyorsan elinalt, mintha szárnyai nőttek volna. Még sokáig hallotta maga mögött a libák gágogását, de aztán útközben mégiscsak megnyugodott valamennyire.
Három nap múlva beért egy városba. Nyomban a király elé vezettette magát, aki a királynénak együtt éppen a trónján ült. A gróf letérdelt előttük, és átnyújtotta a ládikót a királynénak. Mikor a királyasszony meglátta az ajándékot, elájult. Magához térve mindenkit kiküldött a teremből, és megkérdezte az ifjú grófot, hogyan került hozzá a ládikó. A király meg a királyné akkor megkérték, hogy vezesse el őket arra a helyre, ahol a ládikót kapta, mert az ő elveszett lányuknak is ott kell lennie.
Eközben eltelt egy kis idő. Az erdőben a két nő a rokkánál ült és fontak. Egyikük sem szólt közben a másikhoz. Este volt, már tizenegy óra is elmúlt. Egy kuvik megkopogtatta az ablakot és behuhogott. Erre az öregasszony felállt, elkezdett söpörni és rendezgetni a szobában, és így szólt a lányhoz:
- Szenvedésed ideje lejárt. Eredj, vedd fel a selyemruhádat és várj, majd meglátod, mi történik.
A szegény lány sírt és remegett a félelemtől. Mikor az óra elütötte az éjfélt, a kuvik megint elkezdett huhogni. Akkor odakanyarodott egy hintó. A libák ijedten gágogtak. Belépett a király a királynéval és a gróffal. Az anyóka így szólt hozzájuk:
- Eljött a perc, és én örülök, hogy visszaadhatom nektek a lányotokat.
Azzal behívta a lányt. Gondolhatjátok, hogyan örültek a szülők.
Az öregasszony azt mondta akkor a királynak:
- Búcsúajándékul a lányotoknak adom azokat a könnyeket, amelyeket elsírt, miközben a libáimat őrizte - nézzétek, mind igazgyöngyökké váltak -, és ráadásul megkapja a házamat.
Azzal az anyóka megérintette a házikót egy varázspálcával, és egy pillanat alatt gyönyörű kastéllyá változott. Odabent terítve állt az asztal, inasok és szobalányok hordták fel az ételeket. A fehér libák az ifjú gróf leendő feleségének udvarhölgyeivé váltak. A király pompás esküvőt rendezett nekik, aztán a fiatal pár beköltözött az anyókától kapott kastélyba.
Ebből láthatjátok, hogy az öregasszony nem volt gonosz boszorkány, amint azt az emberek hitték, hanem egy jóságos tündér - de ilyenek ma már, sajnos, nincsenek.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése