Üzemeltető: Blogger.

2018. november 10., szombat

A napherceg

Svájci népmese



Volt egyszer egy anya és apa, akiknek négy gyermekük volt: egy felnőtt lányuk és három még kiskorú fiuk. De az apa hozzá akarta adni a lányát valakihez, aki őneki tetszett, és mivel a lány nem akart beleegyezni, meg akarta ölni.

Egy napon a lány azt mondta az anyjának, nézze meg, mi van fölírva annak a szobának a falára, amelyikben ő alszik. Mikor aztán az anyja bement a lány hálókamrájába, ezt a föliratot találta a falon:" A ti lányotok az én menyasszonyom, én pedig a napherceg vagyok." Mire az anya visszatért a szobába, a lánya eltűnt. Elvitte magával a napherceg.

Ettől kezdve az anya mindig szomorú volt és sokat sírt. Észrevette ezt a három fiú is, és mikor felnőttek, kérték az anyjukat, mondja el nekik, miért olyan szomorú mindig.

Attól kezdve aztán, hogy anyjuktól megtudták, mi lett a testvérük sorsa, nem volt többé nyugtuk. A legidősebb fiú felnyergelte az istállóban a legszebb lovat, és elindult megkeresni a napherceget. Hosszú-hosszú út után egy nagy házhoz ért, ahol odakötötte a lovát a kapufélfához. Akkor kijött egy asszony, és azt mondta, menjen a lovával az istállóba, mert itt a kapunál nem tűrnek semmiféle állatot.

Mikor a fiú bevezette a lovát a szomszédos istállóba, megkérdezte tőle az asszony, mi járatban van.

- Ó, én a nővéremet keresem, akit a napherceg vett feleségül!

- Akkor te az öcsém vagy - felelte az asszony, és megölelte a fiút, aztán együtt bementek a napherceghez, engedje haza egy napra a nővérét, hogy meglátogassa még egyszer az anyját.

- Megengedem - felelte a napherceg -, ha egy napig őrzöd a juhaimat. Annak a jeléül azonban, hogy úgy őrizted őket, ahogyan kell, este hoznod kell nekem abból, amit a juhok esznek.

A fiú azt gondolta: Ez nem lesz nehéz. Reggel aztán jó korán fölkelt, és elindult a napherceg juhaival.

A nyáj hamarosan egy mély völgybe ért. A juhok minden fáradság nélkül átkeltek a völgybéli folyón, de a fiú nem tudta, hogyan jusson át a túlsó partra. Mivel a juhok látták a víz túlsó oldalán, hogy a pásztor lemaradt, visszaküldtek két öregebb juhot. Ezek megértették a fiúval, hogy kapaszkodjon bele a farkukba. De a fiúnak hiányzott hozzá a bátorsága, nem merte megtenni, amit a juhok kívántak. Estig ott várt a völgy innenső oldalán, és mikor a juhok visszajöttek, tépett egy kis füvet, azt beletette a tarisznyájába, mert azt gondolta, hogy a juhok csak ilyent legelhettek.

Mikor hazaértek a napherceg házához, a juhok először a hercegnek, aztán a feleségének, majd végül a pásztornak bókoltak egyet. A fiú aztán megmutatta a hercegnek a füvet, amit a tarisznyájában hozott.

- Az én juhaim nem esznek ilyent! - mondta neki a herceg, és a fiú szomorúan hazament.

Akkor a középső fiú akart próbát tenni, mi történne, ha ő őrizné a napherceg nyáját. De neki sem volt bátorsága a juhok farkába kapaszkodni, s végül is ott maradt a völgy innenső oldalán.

Estére szakított néhány falevelet, belerakta a tarisznyájába, és elvitte a naphercegnek. A leveleket látva a napherceg azt mondta:

- Nem őrizted a juhaimat, így hát a nővéred nélkül kell hazamenned!

Mivel ez a fiú is hazament anélkül, hogy teljesült volna a kívánsága, fölkerekedett a legkisebb testvér is, hogy megkeresse a nővérét. Soknapi- és évi út után érkezett meg a ház elé, ahol a napherceg lakott. Nővére kijött a házból, amikor a kapufélfához akarta kötni a lovát. És mikor a napherceg meghallotta, mit akar, ugyanazt kérte tőle, mint a fivéreitől.

Alig pirkadt, a fiú elindult a juhokkal. De mikor leértek a patakhoz a völgybe, ő hagyta, hogy a juhok áthúzzák maguk után a túlsó partra, mert azok visszajöttek érte ugyanúgy, ahogy a két fivéréért.

A víz túlsó partján aztán látta a fiú, hogy a juhok bemennek egy kápolnába, és amint beléptek a kápolna ajtaján, emberekké változtak, és a kápolnában mise volt. A kápolna mellett egy vendéglő állt, a mise után bementek oda, és finom ebédet ettek. Ott látta a fiú, milyen finom, ízletes ételeket esznek a juhok, és a legjobb süteményből eldugott egy darabkát a tarisznyájába.

Mikor este hazafelé terelte a nyáját, a két öreg juh megint áthúzta a folyón. Mikor aztán a házhoz értek, a nyáj először neki bókolt és csak azután a hercegnek és a feleségének. Mikor pedig a fiú megmutatta a hercegnek a süteményt, az segített, hogy ő és a nővére másnap reggel már otthon lehessenek. A lány otthon maradt estig, de amikor a nap lement, örökre eltűnt.





/Ford.: Üveges Ferenc/

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates